Rendezvények, események 2013-ban: | |
---|---|
Szeretettel vártuk községünk minden lakóját 2013. december 22.-én 16 órakor a falu közös adventi koszorújánál megtartott Betlehemes karácsony-váró összejövetelünkre. |
|
Nyugdíjasok karácsonya Ábrahámhegyen 2013. december 20-án. |
|
A rendezvény keretén belül forralt bor főző és pogácsa sütő versenyt hirdettünk 2013. december 14.-én Ábrahámhegyen a Kultúrházban. a forral bor főző és pogácsa sütő verseny után, 21.00 órától 02.00 óráig Retró Disco DJ. Ipekkel. |
|
Mikulás ünnepség 2013. december 7.-én Ábrahámhegyen a Kultúrházban. Az idei évben is meglátogatta a Mikulás a helyi gyerekeket. |
|
A Nők a Balatonért Egyesület Ábrahámhegyi csoportja szeretettel várt minden kedves érdeklődőt karácsonyváró rendezvényére 2013. november 30-án Ábrahámhegyen. Mindenki saját elképzelése szerint készítdetett adventi koszorút, ajtó-ablak, asztali díszeket. |
|
A Nők a Balatonért Egyesület Ábrahámhegyi csoportja szeretettel várt minden kedves érdeklődőt Takács Ferenc gyógynövényszakértő vetítéssel egybekapcsolt előadására 2013. november 21-én csütörtökön. |
|
A már hagyományosnak mondható Márton-napi összejövetelünket, az új borok kóstolóját 2013. november 8-án (pénteken) 17.30 órai kezdettel tartottuk az Ábrahámhegyi Kultúrházban. |
|
Kirándulást szerveztünk a Pálos Kolostorhoz 2013. október 23.-án szerdán. A gyönyörű nyárias időben rengetegen tartottak velünk.
|
|
1956-os forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezést tartottunk 2013. október 22-én. A 2013-as évben az Ábrahámhegyért Emlékérmet Kratochwill Mimi művészettörténész, az Ábrahámhegy Díszpolgára kitüntetést pedig dr. Jani József nyugalmazott körzeti orvos kapta. |
|
2013. október 6-án vasárnap nyárbúcsúztató összejövetelt tartottunk. E rendezvénnyel szerettünk volna köszönetet mondani mindazoknak, akik rendezvényeink szervezésében és munkáiban segítségünkre voltak, a programokon részt vettek, munkájukkal segítették a sikeres lebonyolítást. |
|
2013. október 6-án vasárnap 10.30 órakor megemlékeztünk az Aradi vértanúkra, az emlékműnél. |
|
2013. október 5-én, Ábrahámhegyen Murcifesztivál tartatott. A rendezvényről készült fényképek a Tűzoltóparba való érkezéstől mutatja végig az eseményeket. |
|
2013. október 5-én, Ábrahámhegyen Murcifesztivál tartatott. Dobruska mazsorett csoportjával és fúvós zenekarával indult a menet. A szüreti menet 13 órakor indult a strandról. A templomnál áldást kértünk, a gazdákra és az újborra. Visszaérve számos program várta a vendégeket. |
|
2013. október 5-én, szombaton 11 órától Ábrahámhegy női foci csapata megmérkőzött Dobruska mazsorett csoportjával. A barátságos találkozón 16 gól született, melyet mind a Dobruskai lányok kapujában számolhattak. A végeredmény a helyiek elsöprő győzelmét jelentette. |
|
Dobruska testvértelepülésünk kiállítás megnyitójára vártuk kedves vendégeinket 2013. október 4-én, pénteken! A megnyitón közreműködött Dobruska város fúvószenekara és mazsorett csoportja és a Jégmadár nyugdíjas klub. |
|
Államalapító Szent István királyunk ünnepe 2013. augusztus 19. 19 órakor a községi strandon. Programok: ábrahámhegyi gyerekek műsora, Vella Zsolt polgármester köszöntője, a Tapolcai Musical Színpad előadása, 21 órakor: tüzijáték, utána a SIPŐCZ ROCK BAND játszik, majd utcabál. |
|
2013. augusztus 17-én, szombaton tartottuk az Ábrahámhegyen és környékén alkotó képző- és iparművészek VIII. csoportos kiállításának megnyitóját. A kiállítás megtekintdető: 2013. augusztus 17-től szeptember 29-ig szerdától-szombatig 15-20 óráig. |
|
2013. augusztus 7 és 11 között kerültek megrendezésrre az Ábrahámhegyi Bornapok. A bornapok részletes programjait, kiállítóit és képes ajánlóit látdatják szerdától vasárnapig időrendben. |
|
2013. augusztus 11. vasárnap programjai voltak: Tarnai Kiss László nótaénekes, Kükapu Néptánc Együttes, utcabál a Dance zenekarral, Borkirálynő választás. |
|
2013. augusztus 10. szombat programjai voltak: ROCK AND ROLL DILI show, Nárai Örökzöld és az Ábrahámhegyi Jégmadár Nyugdíjas Klub, utcabál az Atlantis együttessel, SZTÁRVENDÉG: PÉTER SZABÓ SZILVIA - NOX. |
|
2013. augusztus 10.-én (szombaton) barátságos, ínycsiklandozó versengésre hívtuk önöket, baráti társaságukat, az ábrahámhegyi bornapok főzőversenyére! |
|
2013. augusztus 9. péntek programjai voltak: Somogyi András humorista, utcabál a CHILI BULI zenekarral.
|
|
2013. augusztus 8. csütörtök programjai voltak: TÖRÖK ÁDÁM ÉS A MINI, Tapolcai Musical Színpad, DJ. Zsolti retróparti. Délután labdarúgó tornát rendeztünk. |
|
2013. augusztus 7. szerda programjai voltak: Bornapok ünnepélyes megnyitója, borverseny eredményhirdetés, Oszvald Marika operettműsora, utcabál: Gaál Szabolccsal. |
|
2013. augusztus 3. (szombat) 10.00-tól nyilvános borverseny volt a Művelődési Házban. Minden érdeklődőt szeretettel vártunk és kínáltunk.
|
|
Kuncz László vers- és énekmondó a "Tinódi-lant" és a "Magyar Művészetért" díj kitüntetettje friss illetőségű ábrahámhegyi lakos 2013. augusztus 2-án, pénteken 19 órakor mondta el bemutatkozó szűzbeszédét az ábrahámhegyi művelődési házban. |
|
Ábrahámhegyi Verdi & Wagner emlékkiállítás ünnepélyes megnyitója 2013. július 28-án délelőtt 11 órakor volt a Bernátd Aurél Galériában. A rendezvény díszvendége volt: Ókovács Szilveszter A Magyar Állami Operaház Főigazgatója. |
|
Dr. Nádori László Emlékverseny 2013. július 27-án került megrendezésre az ábrahámhegyi strandon. A következő számokban lehetett indulni: kosárlabda, strandröplabda, homokfoci, ping-pong bajnokság, kapura rúgás, lábtenisz, felnőttek és gyerekek részére. |
|
Szent László napi kulturális hétvége Ábrahámhegyen 2013. június 30. vasárnap. Délelőtt a strandon főzőverseny halételekből, délután Dobruška (Csehország) TYRKYS mazsorett csoportjának fellépése, majd Török Ádám és a Mini koncertje. |
|
Benedek György festő és szobrász, Munkácsy-díjas, Érdemes Művész és Udvardi Erzsébet Kossutd-díjas, Magyar Örökség-díjjal kitüntetett festőművész kiállításának megnyitója volt 2013. június 30-án (vasárnap) 11.00 órakor az Ábrahámhegyi Bernátd Aurél Galériában. |
|
Szent László napi kulturális hétvége Ábrahámhegyen 2013. június 29. szombat. Felléptek a Kismakkos Néptáncegyüttes (Gátér) és a Mayossa Hagyományőrző Egyesület (Kiskunmajsa). Muzsikáltak: Tormási Elek és barátai. |
|
Szent László napi kulturális hétvége Ábrahámhegyen 2013. június 28. péntek. Dévai Nagy Kamilla és az általa alapított Krónikás Zenede egykori és mai diákjainak koncertje és a Dresch Quartett koncertje volt hallható. |
|
Az ábrahámhegyi Somogyi család ÉLETRAJZ című kiállításának megnyitójára került sor 2013. május 25-én, szombaton 17 órakor a Bernátd Aurél Galériában. A kiállítást megnyitotta: Dr Csókai András agysebész. A tárlat megtekintdető: 2013. június 23-ig. |
|
Falunapi és gyermeknapi rendezvény Ábrahámhegyen 2013. május 19-én a tűzoltóparkban. A program ideje alatt a gyerekek ingyenesen ugrálhattak légvárban, megkóstolhatták az ábrahámhegyi anyukák és nagymamák közel 1.000 darab kakaós, lekváros palacsintáját. |
|
A Kővágóörsi Tűbarát foltvarró műhely tagjainak kiállítása 2013. április 28-án (vasárnap) 15.30 órkor került megnyitásra Ábrahámhegy Község Önkormányzat Művelődési Ház tetőterében. A kiállítás megtekintdető:
2013. május 12-ig. |
|
Tisztelettel és szeretettel meghívtunk minden kedves édesanyát és nagymamát 2013. április 28-án délután 15 órára az ábrahámhegyi művelődési házban tartott anyák napi ünnepségünkre. |
|
Az ábrahámhegyi strand területén került megrendezésre 2013. április 27-én a hagyományos halászlé főző találkozó.
|
|
Az ábrahámhegyi strand területén került megrendezésre 2013. április 27-én a hagyományos horgászverseny.
|
|
Magyar költészet napja: |
|
Ábrahámhegy Község Önkormányzata a kulturális esték keretében 2013. április 9-én a művelődési ház nagytermében előadást szervezett. Az előadás témája volt: hol tart ma a szívsebészet. Előadó volt: dr. Papp Lajos professzor, szívsebész. |
|
Ábrahámhegy Község Önkormányzata és a Badacsonyi Borfalvak Hegyközsége 2013. április 5-én (pénteken) 18 órakor előadást és tájékoztatót tartott a Bernátd galériában. Előadó volt Szőke Barna hk. elnök. |
|
Húsvéti kézműves foglalkozás 2013. március 30-án Ábrahámhegyen a kultúrházban.
|
|
Wildhoffer Endre előadása 2013. március 23-án 17 órakor volt az ábrahámhegyi művelődési házban. Az előadás témája volt: John Marks Templeton - Az élet törvényeinek felfedezése. |
|
Teremfoci bajnokság az ábrahámhegyi művelődési házban 2013. március 9-én 15 órától. A bajnokságon 5 csapat vett részt. |
|
Nők A Balatonért Egyesület Ábrahámhegyi csoportja 2013. március 2-án (szombaton) 15 órakor az Ábrahámhegyi Kultúrházban házi készítésű sütemény bemutatót és kóstolót tartott. |
|
A február 23-i sport délután keretén belül, csocsó, darts, ping-pong és biliárd bajnokságot tartottunk a Művelődési Házban. Igaz, hogy verseny volt, és igazságos eredmények is születtek, a legfontosabb, hogy egy jókedvű délutánt töltöttek el a fiatalok, és a még fiatalabbak. |
|
VII. Falusi disznótoros vacsorát Ábrahámhegyen 2013. január 26.-án 19 órától rendeztük meg. Vacsora: orjaleves, toroskáposzta, sült hurka, kolbász, kenyér, savanyúság volt. |
|
VII. Falusi disznóölést Ábrahámhegyen 2013. január 26.-án rendeztük meg. Reggelire sült vért, és toros májat kínáltunk. Böllér és ceremónia mester: Czirók Lajos volt. Kolbásztöltő és fogópálinka versenyt is tartottunk. |
Hétfő - csütörtök: 12:00-22:00
Péntek - szombat: 12:00-24:00
Vasárnap: 12:00-22:00
Telefonszám: 06-70/458-18-77
Az Ábrahámhegyi festőversenyek eladó festményei megtekinthetőek az Ábrahámhegyi Kultúrházban.
Ábrahámhegy településrendezési eszközeinek felülvizsgálatát megalapozó munkarész.
(93MB Zip fájl)
Helyi Épitési Szabályzat hatályos rendelete és mellékletei...
Államalapítás ünnepe augusztus 20
Bornapok 2024. augusztus 10
Főzőverseny 2024. augusztus 10
Bornapok 2024. augusztus 09
Bornapok 2024. augusztus 08
Bornapok 2024. augusztus 03
XIII. csoportos kiállítás 2024. augusztus 03
Bornapok 2024. augusztus 01.
Borverseny 2024. július 28.